RETRO RÁDIÓ

Elképesztő, mit mondott menyasszonya a tatabányai pedofil hitoktatóról!

Elképesztő, mit mondott menyasszonya a tatabányai pedofil hitoktatóról!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 30. 06:40

A férfi nem elõször követett el ilyen bûncselekményt, gyomorforgató tettére nincs magyarázat: egy hét- és egy kilencéves kislányt molesztált.

Döbbenetes eset rázta meg Tatabányát: kiderült, hogy egy 41 éves hitoktató egy hét- és egy kilenc éves kislánnyal próbált fajtalankodni.

A férfi előzetesbe került, és mint kiderült, nem ez az első ilyen tette: a férfit korábban szintén kiskorú sérelmére, szexuális indíttatásból elkövetett bűncselekményért már elítélték, s börtönben is volt.

A Bors megtudta: előző feleségétől két fiú gyermeke született, s egy harmadikért is fizet gyerektartást.

De ami még döbbenetesebb, hogy a férfi menyasszonya teljes vállszélességgel kiáll a pedofil férfi mellett.

"Tisztában voltam a múltjával, de elfogadtam. Természetesen most is kiállok mellette, alaptalannak tartom a gyanúsítását, nagyon várom, hogy hazajöjjön. Imádta a gyerekeket, rengeteget beszélt róluk. Sokszor megjegyezte, hogy rosszak, biztos, hogy ezeket a kislányokat is nevelési célzattal ragadta meg" – mondta zaklatottan a Borsnak a harmincas éveiben járó nő.

A laká­sukban nem­rég házkutatást tartottak a rendőrök, a pár számítógépét és a férfi mobilját is lefoglalták.

Az ügy azért is ijesztő, mert a férfi a múltja ellenére az el­múlt hónapokban több tatabányai általános iskolában is foglalkozott kicsikkel, és az egyik középiskolában is tartott hittan­órákat.

A férfi egyházmegyei alkalmazásban dolgozott Tatabányán. Ám a lap hiába kereste az egyházmegyét, ott azt mondták, hivatalosan nem tudnak az esetről. A férfi ügyvédje nem kívánt nyilatkozni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.