
Tragédia Csongrád megyében: Száz embert evakuáltak, egy férfi meghalt
Egy 65 éves ember meghalt, amikor tûz keletkezett egy panelház egyik lakásában Hódmezõvásárhelyen, szombaton hajnalban.
A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: egy 65 éves férfi holttestét annak a hódmezővásárhelyi, hetedik emeleti lakásnak az erkélyén találták meg, ahol a tűz keletkezett. Hozzátette: négy embert füstmérgezés miatt kórházba szállítottak.
![]()
A ház lakóit – csaknem száz embert – biztonságos helyre, a városi sportcsarnokba és a Cseresnyés kollégiumba kísérték – közölte a főhadnagy. A tűzhöz a megye szinte minden parancsnokságáról riasztottak egységeket, a munkálatokat a katasztrófavédelem műveleti szolgálata irányítja. A lángokat sikerült megfékezni, az utómunkálatok azonban hosszabb ideig eltarthatnak – tudatta a szóvivő.






