
Mint kiderült, a férfi nem engedte a védtelen lánynak, hogy bárki mással tartsa a kapcsolatot.
Vádat emeltek egy 26 éves győri küzdősportoló ellen, aki tavaly szeptemberben többször megerőszakolta és verte barátnőjét. A tettes 2016 januárjában ismerkedett meg párjával, együtt dolgoztak. Kapcsolatuk egyre szorosabbá vált, a férfi pedig egyre kevésbé engedte, hogy a lány rajta kívül mással kapcsolatot tartson. Ha neki dolga volt, édesanyjához vitte el barátnőjét, addig sem engedte őt egyedül lenni.![]()
Ebben az időszakban előfordult, hogy az erőszakos sportoló mások társaságában megrángatta és megütötte a barátnőjét, de arra is volt példa, hogy hozzávágta a telefonját vagy megfenyegette, hogy megöleti algériai rokonaival, ha még egyszer egy másik férfi megérinti.
2016 szeptemberének elején a férfi saját – egyébként nem vele élő – 4 és 5 éves gyerekét a lakásának egyik szobájába zárta, míg az étkezőben megverte a barátnőjét és azt követelte tőle, hogy beszéljen korábbi kapcsolatairól - írja az Ügyészség. Eközben rugdosta, ököllel ütötte és a hűtőbe vágta a fejét, majd berángatta a fürdőbe, és molesztálta. Ezután tovább ütötte és fojtogatta a nőt, közben pedig azzal fenyegette, hogy ha hangosan sír, súlyzóval veri szét a fejét.
A tettes szeptember második felében is brutálisan összeverte párját. Akkor azért, mert telefonált egy ismerősével. Büntetésül öt órán át ütötte. "A bántalmazás során egy eszközzel újabb szexuális erőszakot is véghezvitt a tettes a nőn", majd ismét folytatta a bántalmazását.
Az erőszakkal a fiatal rendre azért hagyott fel, mert anyjáék megérkeztek. A nő súlyos sérüléseket és számtalan zúzódást szenvedett, emellett vérrögök keletkeztek az ereiben.







