RETRO RÁDIÓ

Ez történt a férfival, aki halálra gázolt egy nőt, aztán elmenekült

Ez történt a férfival, aki halálra gázolt egy nőt, aztán elmenekült
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2017. 12. 24. 13:11

A salgótarjáni rendõrök a tragikus baleset után két órával a megyeszékhely belterületén fogták el a 22 éves férfit.

A rendőrök elfogták azt a 22 éves ságújfalui férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Salgótarján belterületén, a Füleki úton egy személygépjárművel felhajtott a járdára és elütött egy gyalogosan közlekedő nőt. A gyanúsított ezt követően kiszállt a gépjárműből, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A baleset következtében a gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette. 

A nyomozás során megállapítást nyert az is, hogy a gyanúsított a személygépjárművet a tulajdonos engedélye és tudta nélkül vitte el és okozott azzal balesetet -írta a police.hu

A rendőrök a 22 éves férfit a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállították, gyanúsítottként kihallgatták és  őrizetbe vétele mellett a jármű önkényes elvétele és segítségnyújtás elmulasztása bűntett és további más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.