RETRO RÁDIÓ

Átlagban napi két nemi erőszak történik Ausztriában

Átlagban napi két nemi erőszak történik Ausztriában
WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 09. 16. 23:30

Hivatalos megkeresésre, Wolfgang Sobotka belügyminiszter közzétett egy jelentést, amibõl kiderül, hány nemi erõszak történt az év elsõ felében.

A statisztikák meglehetősen lehangolóak, különösen, ami a nemi erőszakok elkövetését illeti. 2017 első felében ugyanis 341 esetben érkezett bejelentés a rendőrséghez, ez pedig azt jelenti, hogy naponta átlagosan két nemi erőszak történik a nyugati szomszédunknál. Fontos hangsúlyozni, ezek csak a bejelentett esetek, a valóságban ez a szám még ennél is több lehet - írja az OE24.

Sok esetben ugyanis az áldozatok szégyellik bevallani, hogy mi történt velük, vagy egyszerűen félelemből nem fordulnak a rendőrséghez. A hatóságok 293 gyanúsított ellen tudtak eljárást indítani, közülük 60 százalék osztrák állampolgár, 40 százalékuk azonban nem rendelkezik osztrák papírokkal. A nem osztrák elkövetők közül majdnem minden ötödik Afganisztánból érkezett migráns, ezzel ők a legnagyobb csoportosulás.

Már 2016-ban is drámai mértékben növekedett a nemi erőszakok száma 2015-höz képest. Akkor 8,8 százalékkal több esetet jelentettek. 

Bécs a legveszélyesebb

Az első hat hónapban itt 115 nemi erőszak történt. Ezzel szemben a legbiztonságosabb tartományi székhelynek kikiáltott Eisenstadtban (Kismarton) mindössze egyetlen egy feljelentés érkezett ilyen bűncselekménnyel kapcsolatban. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.