RETRO RÁDIÓ

Migránsok erőszakolták meg a magyar nőt Németországban

Migránsok erőszakolták meg a magyar nőt Németországban
WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 06. 20. 19:00

Június elején kezdõdött meg annak a három afrikai migránsnak a pere, akik a gyanú szerint megerõszakoltak egy 28 éves magyar nõt. A bíróságon elhangzott brutális részletek mindenkit sokkoltak.

2016. augusztus 27-én hajnalban a Mühlhausenben dolgozó magyar nő, Laura G. hazafelé sétált, amikor megtámadta egy 23 éves eritreai migráns. A férfi megragadta Laura kezét, és csak annyit mondott: most szexelni fogunk!

Laura ellenkezett, de a férfi ököllel az arcába csapott, amitől a fiatal nő a földre esett. A támadó ekkor lehúzta az áldozat nadrágját, de Laura a csodával határos módon kiszabadult a szorításból, és elszaladt.

Az ügyész szerint azonban nem jutott messzire, mert szerencsétlenségére két másik eritreai férfiba botlott, akik feltartóztatták. Ezután a három migráns a kétségbeesett Laurát egy viadukt alá vonszolták, befogták a száját, hogy ne tudjon sikítani, majd a legbrutálisabb módon megerőszakolták.

A 22, 23 és 29 éves migránsokat már másnap elfogták, közülük kettőt előzetes letartóztatásba helyeztek.

Hétfőn tartották a második tárgyalási napot, ahol mind az áldozat, mind pedig a vádlottak szóhoz jutottak. Laura azt vallotta, hogy felismeri mind a három férfit, akik mindannyian megerőszakolták, ráadásul kettesével, és egymás után háromszor.

„Megrugdostak, megütöttek, a hajamnál fogva vonszoltak, majd közösültek velem”

– idézte fel a rettenetes történetet a magyar nő a bíróságon.

Mint kiderült, támadói még Laura telefonját is elvették, hogy ne tudjon segítséget hívni, és az egyik elkövető a mobillal lefilmezte az aktust.

A harmadrendű vádlott beismerte, hogy egyszer valóban közösült a nővel, ám állítólag abban mindketten benne voltak, erőszakról nem lehet beszélni. A 23 éves férfi azt is elismerte, hogy ott volt két másik ember is, de ők 10 méteres távolságból figyelték a történteket, ráadásul nem a bíróság előtt álló két férfi volt akkor a helyszínen. A szóban forgó két migráns azt vallotta, hogy ők a bűncselekmény idején már a lakásukban aludtak.

 

 

 

 

 

Az ügyészség Laura vallomására, és a rögzített DNS-mintákra építette fel a vádat.

A tárgyalás július 11-én folytatódik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.