RETRO RÁDIÓ

Pálinkába keverték a Ginát, meghalt egy ember Veresegyházon

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 03. 15:55

Pipettával mérték a pálinkához a Ginát, nem mindenki úszta meg a veszélyes koktélt.

Pálinkát ivott és mellé kokainozott az a négyfős társaság, amelynek tagjai rosszul lettek húsvéthétfőre virradóra, és egyikük életét vesztette.

Az eddigi adatok szerint a pálinkába a randidrogként is ismert Ginát kevertek, ez bizonyult végzetesnek.

Az ügy 31 éves gyanúsítottja, F. Imre az álmatlanság és a klinikai depresszió orvosi kezelésére is használt vegyületet pipettával mérte a pálinkához, két-három cseppet adagolt fejenként, de legalább öt-hat kört ittak, körülbelül félóránként egyet. Éjfél körül átmentek a társaság egyik másik tagjához, ahol tovább folytatták az anyagozást – írja a Zsaru magazin.

A lap szerint a vallomásaik eltérnek arra vonatkozóan, hogy a halálos adagot ki töltötte a poharakba. F. Imre tagadta, hogy ő a felelős, a csapat másik, tanúként kihallgatott női tagja szerint viszont ő kezelte az anyagot.

Azt beismerték, hogy az egyik kör kitöltése után a pálinkával együtt tévedésből több centiliternyi tiszta partidrogot húztak le. Pillanatokon belül rosszul lettek, percekre elvesztették a látásukat, voltak, akik hánytak, részben ez mentette meg az életüket.

A férfi úgy emlékezett, hogy hajnali 2-kor még mindenki életben volt, 5 körül vette észre, hogy élettársa halott. Az lett gyanús neki, hogy a nő nem horkol.

A kirendelt szakértő a poharakban egyértelműen azonosította a gamma-hidroxiburitát jelenlétét, a halál beálltát a nyomozók ennek túladagolásával hozták összefüggésbe.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.