RETRO RÁDIÓ

Fájdalmas részleteket árult el a Duna-parton megerőszakolt 15 éves lány

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 05. 23. 08:00

Három migránst gyanúsítanak azzal, hogy megerõszakoltak egy 15 éves osztrák lányt. Az áldozat azt mondja, hogy nem tudja elfelejteni a borzalmakat, és gyûlöletet érez az elkövetõk iránt.

A 15 éves tinédzsert április 25-én a késő esti órákban erőszakolta meg három férfi az alsó-ausztriai Tulln városában. Az esetről az első híradások ennek ellenére csak május közepén jelentek meg. Sokan azzal vádolták a rendőrséget, hogy megpróbálták a közvélemény elől eltitkolni a brutális támadást. A 16 ezer lakosú Duna-parti város rendőrségének szóvivője azonban elmondta:

Azért hallgattak sokáig, hogy a támadókat felelősségre tudják vonni.

A nemi erőszak ugyanis egy migránsszálló közelében történt, így a hatóságok a szállón lakó 59 migráns mindegyikétől DNS-mintát vettek. A rendőrség azóta már őrizetbe vett egy 18 éves afgán és egy 19 éves szomáliai fiatalembert, egy harmadik társuk még szökésben van.

Megszólalt az áldozat

A 15 éves lány először a Kronen Zeitung nevű osztrák napilapnak nyilatkozott mérhetetlen fájdalmáról.

Ha megsebzem magam, akkor a másik fájdalmat kevésbé érzem

– meséli halkan Sandra. Az újság által közölt képeken valóban látszik, hogy a megerőszakolt diáklány karján vágásnyomok vannak. Sandra azért vállalta az interjút, mert szeretné, ha mindenki tudná, hogy pontosan mi történt azon a szörnyű estén, és elmondhatná, hogyan érzi magát az eset óta. Az áldozat az eset előtt még pár órával az édesanyjánál volt Bécsben, majd még találkozott egy barátnőjével is a fővárosban.

Így a lány már csak a 21:30-as, Tullnba tartó vonatot érte el, ott lakik az édesapja, akivel a szüleik válása óta él Sandra. A közel egyórás utazást követően Sandra gyalog indult el a házuk felé. Útközben elhaladt azelőtt a terület előtt is, ahol migránsoknak felállított konténerfalu található. Állítólag a lánynak már ezt megelőzően többször is kikiabáltak a kerítésen keresztül a bevándorlók, hogy adja meg a telefonszámát, de a tinédzser ezeket mindig figyelmen kívül hagyta. 25-én éjszaka azonban nem kiabáltak neki, hanem hirtelen a semmiből három férfi termett a háta mögött.

Számomra idegen nyelven beszéltek egymással, majd ahogy hallottam, hogy egyre közelebb jönnek hozzám, nagyon furcsa érzés fogott el

– idézi fel a tragikus estét Sandra. A lány azonnal futni kezdett, ám pár másodperccel később egy kéz elkapta, és befogta a száját, hogy ne tudjon sikítani. A támadók a közeli, Duna mellett található sportpályára hurcolták, ahol kettesével lefogták, a harmadik férfi pedig megerőszakolta. Sandra azt meséli, hogy először mozdulni sem bírt a pániktól és a félelemtől, ám nem sokkal később megmagyarázhatatlan erő kerítette hatalmába, aminek köszönhetően sikerült kiszabadulnia és elmenekülnie a helyszínről.

A rémálom folytatódott 

Már látta a házukat, és azt gondolta, hogy hamarosan biztonságban lesz, amikor a támadói utolérték, és újra megtörtént a brutális erőszak, ezúttal azonban egy elhagyatott ház kertjében. A migránsok csak azután menekültek el, miután járókelők tűntek fel a közelben. A lány azonban képtelen volt megmozdulni vagy segítségért kiabálni. Végül miután összeszedte magát, hazaért, majd megpillantva az órát, azt látta, hogy éjfél múlt 16 perccel.

"Levetkőztem, a mocskos ruhámat bedobtam a sarokba, majd beálltam a zuhany alá. Egy örökké valóságig tűnt, annyi ideig mostam magam" – nyilatkozta Sandra. A fürdő után sírva befeküdt az ágyába, majd reggelig zokogott. Végül a nővérének írt egy sms-t, úgy érezte, benne bízhat meg leginkább. A napokig elhúzódó vallomások a rendőrségen és a vizsgálatok a kórházban szintén nagyon megviselték a tinédzsert. Azt mondja, hogy úgy érzi, az egész életét tönkretették, és azt szeretné, ha kíméletlenül megbüntetnék azokat, akik ezt tették vele.

Egész Ausztriát megdöbbentették a történtek, a cikk alatt található kommentekben mindenki az együttérzéséről biztosította a lányt, és mélységesen elítélték a támadókat. Az OE24 nevű osztrák hírportál pedig arról számol be

Az elkövetőket minden bizonnyal nem fogják kitoloncolni, így ezeket a lelkiismeretet nem ismerő bűnözőket is az adófizetőknek a pénzéből fogják majd eltartani, ami naponta 109 euróba (több mint 30 ezer forintba) kerül majd rabonként.   

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.