RETRO RÁDIÓ

El akarták tusolni a menekültszállón történt késelést, nem sikerült

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 03. 30. 22:30

Durva jelenetek zajlottak le egy, a magyar határhoz közel fekvõ menekültszállón Ausztriában.

Bár az eset múlt kedden történt, arról csak most számoltak be az osztrák lapok. Az egészet feltehetően megpróbálták elhallgatni, csak azért derült fény a történtekre, mert egy alkalmazott feljelentést tett a rendőrségen. Történt ugyanis, hogy két iraki migráns összeveszett valamin a menekültszállón, majd a vitát tettlegesség követte. A verekedés során még egy kés is előkerült. A fegyveres támadó könnyebb sérülésekkel megúszta a bunyót, a másik férfinak azonban eltörött az orra, a kezét pedig megszúrta ellenfele .

A sérülések ellenére sem fordult orvoshoz az áldozat.

A férfi csak azután részesült kórházi ellátásba, miután egy felügyelő napokkal később meglátta a férfi sebeit, aki az ügy miatt feljelentést is tett. A kórházban megállapították, hogy az iraki férfi nyakán fojtogatásra utaló nyomok is vannak.

A feltételezett elkövető, amikor megtudta, hogy társa kórházba került, ő is azonnal jelentkezett az orvosoknál, akiknek elpanaszolta, hogy a verekedés miatt komoly fájdalmai vannak. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.