RETRO RÁDIÓ

Fordulat a veronai busztragédia sérültjének ügyében

Fordulat a veronai busztragédia sérültjének ügyében
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 02. 08. 12:15

A kómából felébresztett sérültrõl friss hírek érkeztek.

Pénteken fognak egyeztetni az egyik, Veronában ápolt sérült hazaszállításáról

– közölte az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója.

A 30 év körüli férfit – akit kedden ébresztettek fel a kómából – várhatóan a jövő héten szállítják haza.

A sérült állapota javul, és tud kommunikálni is.

Megműtötték, és az állapota már megengedi, hogy megtervezzék a hazaszállítását.

Tamás Róbert elmondta azt is, hogy a Honvédkórházban jelenleg ápolt mindkét beteg kedden beavatkozásokon esett át. Az a következő napokban dől el, hogy az ötven év körüli nőnek és férfinak szüksége lesz-e még további beavatkozásokra.

A Honvédkórházban kezelt négy beteg közül ketten már elhagyhatták az intézményt múlt hétfőn. Egyikük koponyaalapi, a másik csuklótörést szenvedett. Utóbbival kapcsolatban az orvosigazgató azt mondta: járóbetegként kezelik, esetében is később dől el, hogy az égési sérülése miatt szükséges-e újabb beavatkozás.

Mint arról a %RIPOST% beszámolt, a Verona közelében történt tragédiában tizenhatan haltak meg és huszonhatan sérültek meg január 20-án. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.