RETRO RÁDIÓ

Ágyában rejtegette az idős férfi az eltűnt ceglédi gyereket

Ágyában rejtegette az idős férfi az eltűnt ceglédi gyereket
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 12. 16. 18:55

Molesztálhatta a Ceglédrõl eltûnt kislányt.

Megtalálták a csütörtökön eltűnt kislányt. A rendőröknek rá kellett törni az ajtót a 66 éves férfira, mert nem akarta beengedni őket. Az ágyában rejtegette a kislányt. A Velvet szerint olyan nyomokat is találtak, amik arra utaltak, hogy molesztálta a 7 éves gyereket.

A férfit őrizetbe vették és büntetőeljárást indítottak, de arra nem adott választ a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy mivel gyanúsítják a férfit.

A lány eltűnését nevelőszülei jelentették, mert nem ért oda 5 éves húgáért az óvodába. A nevelőszülőknek három saját és négy nevelt gyermeke van. Állítólag azért kellett a kislánynak a húgáért menni, mert az anya kórházban volt, az apa pedig dolgozott.

Az útvonal ugyanakkor nem éppen a legbiztonságosabb: néptelen ösvényen és egy vasúti átjárón lehet eljutni az óvodába. Így kerülhetett a nyugdíjashoz, mert a háza mellett is el kellett haladnia.

Az eltűnés hírére többen azonnal keresni kezdték a kislányt. Végül egy fiatal férfi vezette a rendőröket a 66 éves férfi házához, mert korábban őt is megpróbálta odacsalni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.