
Újabb részletek a szexuális erőszakkal vádolt mentősök ügyében
Infúziót kapott, majd egy nap után elbocsátották a kórházból a fiatalkorú V. Szilviát, aki szexuális erõszakkal vádol két mentõt.
A fiatal lány igen rossz állapotban volt, amikor november 9-én bekerült az egészségügyi intézménybe. A Blikk információi szerint azt ő sem tagadta, hogy az ominózus napon kábítószert fogyasztott és arra még alkoholt is ivott. A két szer keveredése komoly rosszulléthez vezethet. A mentőket is azért hívták ki a gyermekotthonba, ahol a lány élt, mert Szilvia többször hányt, ezért szobatársai szóltak a felügyelőnek, hogy nagy baj van.
A két mentő kiérkezésekor Szilvia hevesen tiltakozott, hogy kórházba vigyék, sőt azzal fenyegette őket:
még megkeserülik a mentők, ha elviszik.
A lépcsőn úgy kellett letámogatni, majd a mentőautóban is rosszul lett, többször ott is hányt.
Ekkor álltak meg vele a mentők az I. kerület egyik részén. Állítása szerint ekkor tett neki szexuális ajánlatot a mentőápoló és a sofőr. Miután ezt elutasította, gumikesztyűben állítólag több testrészén is megtapogatták, majd a kórházba szállították.
Az I. kerület szinte minden utcája be van kamerázva, így elképzelhető, hogy felvétel is készült a mentőautóról. Ennek azért van jelentősége, mert Szilvia azt állítja, hogy egy erdős részre vitték, míg a mentők ezt tagadják. Az autóban lévő GPS is segítség lehet az eljárás során, hiszen az is rögzíti, hogy a kocsi merre jár, sőt még azt is, ha megáll valahol. Vizsgálhatják, hogy a mentőben lévő rádió, amelynek szolgálat alatt végig üzemben kell lennie, be volt-e kapcsolva.
A kórházban senkinek nem jelezte Szilvia, hogy bármi is történt volna vele. A rendőrség szexuális erőszakkal gyanúsítja a két mentőt, akik ellen lakhelyelhagyási tilalom van érvényben.






