Létrehozva: 2016.11.16.

Kidobta feleségét az ablakon a féltékeny férj, majd nyakon szúrta

A házaspár gyermekei végignézték a családi tragédiát.

Egy 31 éves csecsen férfi azzal vádolta meg 27 éves feleségét, hogy más férfiakkal csalja őt. A családi vita elfajult, amelynek szem- és fültanúja volt a házaspár öt gyermeke is. Az apa besokallt, és dühében kidobta a feleségét a második emeletről. A nő hat métert zuhant, majd közvetlenül a bejárati ajtó elé esett.

A feleség túlélte a zuhanást, de nagyon súlyos sérüléseket szenvedett - írja a Bild. A helyi rendőrség szóvivője elmondta: a férj ezután lesietett a társasház lépcsőjén, kirontott az ajtón, majd egy szétnyitható késsel legalább kétszer nyakon szúrta a földön fekvő feleségét, aki ekkor életét vesztette.

A cottbusi rendőrség elfogatóparancsot adott ki   férfi ellen.

Egyre több migráns kattan be!

Nem ez az első eset, hogy egy Németországban élő migráns ilyen brutális tettet hajtson végre. Pár hónappal ezelőtt egy szír férfi kidobta három kiskorú gyermekét a menekültszállás ablakán, csak azért, hogy bosszút álljon a feleségén. A három gyermek csodával határos módon túlélte a két emeletnyi zuhanást. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton