RETRO RÁDIÓ

Betörte a csecsemő koponyáját, de nem szólt a nővéreknek

Betörte a csecsemő koponyáját, de nem szólt a nővéreknek
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 10. 20. 13:28

Az anya szégyellte, hogy elejtette gyerekét - a hallgatással viszont a kicsi életét kockáztatta.

Még csak alig pár órája szülte meg a miskolci kórházban kislányát az anya, mikor megtörtént a tragédia: a kicsi leesett az ágyról, és betörte a koponyáját. Az anya azonban sokáig nem jelentette az esetet a nővéreknek.

A Miskolci Törvényszék a nőt életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt másfél év fogházbüntetésre ítélte, amit két évre felfüggesztett.

A nő a szülés után annyira kimerült, hogy szoptatás közben elaludhatott, és ekkor véletlenül lelökte a kislányt az ágyról. Csak arra ébredt fel, hogy a baba szívet tépően sír a padlón. Mivel a kislányon ekkor még nem látszott a súlyos sérülés nyoma, az anya újrapelenkázta, és visszafektette az ágyába. A szobatársai hiába kérlelték a nőt, hogy szóljon az éjszakás nővérnek, mert a kicsinek akár agyrázkódása is lehet, az anya csak legyintett.

Pár óra múlva azonban már bedagadt a kislány feje - ekkora az anya kétségbeesett, és azt hazudta a nővérnek, hogy a gyerek véletlenül beverhette a fejét az ágytámlába.

Az orvosi vizsgálaton kiderült, hogy az újszülött súlyos koponyasérülést szenvedett. Az anya ekkor bevallotta, mi történt, és azzal védekezett, hogy nagyon megijedt, és szégyellte magát.

A kislány már felépült sérüléséből, bár az anya rendszeresen orvosi vizsgálatra hordja őt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.