RETRO RÁDIÓ

Titokzatos kórokozó fertőz a siófoki gyerektáborban

Titokzatos kórokozó fertőz a siófoki gyerektáborban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 08. 12. 20:10

Egy csapat gyerek lett beteg Siófok-Balatonszéplakon, többen kórházba is kerültek. Eddig úgy tûnt, hogy az étel miatt lettek rosszul, most kiderült, hogy mégsem...

Ahogy arról a %RIPOST% is beszámolt, Siófokról 8 gyerek került kórházba, mert romlott virslit ettek - legalábbis a szülők ezt állították. Most viszont kiderült, hogy nem kaptak ételmérgezést,

valami más lehet a baj.

26 gyerek és 3 kísérő felnőtt érkezett Pest megyéből egy siófoki hotelbe hétfőn, egy sporttáborba.  A gyerekek étkeztetését a szállásadó hotel biztosította - tájékoztatta a %RIPOST%-ot a Somogy Megyei Járási Kormányhivatal osztályvezetője, Orbán Ákos. Azt nem közölték, hogy melyik hotelről lehet szó.

A gyerekek szerdán hajnalban lettek betegek,

ekkor kezdtek hányni és hasmenésük is volt. Összesen 19 gyereknek voltak hasonló tünetei, közülük 8 gyerek került kórházba kiszáradás veszélye miatt.

A siófoki kórházban infúziót kaptak, és gyorsan jobban lettek. Csütörtökre a hivatal szerint már meggyógyultak a betegek.

A helyszíni járványügyi vizsgálat nem zárta ki az ételfertőzést, ezért a vizsgálatot végül a járási népegészségügyi osztály és az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztály együttesen végezte. A vizsgálat alapján az ételfertőzés gyanúját nem sikerült megerősíteni.

A kórokozót még mindig nem sikerült meghatározni.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.