RETRO RÁDIÓ

Botrány! Árokba lökött egy mozgássérültet a buszsofőr

Botrány! Árokba lökött egy mozgássérültet a buszsofőr
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 07. 29. 13:30

Elképesztõ! A pécsi buszvezetõ õrjöngeni kezdett a megállóban, és árokba lökte a magatehetetlen utast...

A buszsofőr azt hitte, a mozgássérült utas részeg, ezért nem akarta felengedni a buszra. Hiába mondta neki: ő nem részeg, hanem beteg!

Rövid veszekedés után a sofőr mégis felengedte az utast, aki a végállomáson lefotózta a busz rendszámát. A sofőr ettől annyira begőzölt, hogy megpróbálta kicsavarni a mozgássérült kezéből a telefonját, majd belökte őt a járda melletti öt méter mély, meredek árokba. A buszvezető ezután 5-10 percig csak ácsorgott az árok mellett, pedig az utas kérte, hogy segítsen rajta, hiszen egyedül nem tud kimászni. A sofőr végül otthagyta őt, és elhajtott a busszal.

A sérült utas rátelefonált egy ismerősére, aki segített neki kimászni az árokból. A tavaly decemberi ügyben most emeltek vádat - mondta az MTI-nek a Baranya Megyei Főügyészség.

Nemrég arról is írtunk, hogy több budapesti buszvezető nem akarta felengedni a járműre a kerekesszékes utasokat. A botrányról itt olvashatsz!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.