RETRO RÁDIÓ

Óvodás kislányával járt lopkodni a fiatal édesanya!

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 06. 08. 12:00

Kétszer is lopott, egyszer pedig kis híján rabolt is gyermekével az a kunszentmiklósi nõ, akit elõzetes letartóztatásba helyezett a bíróság. Kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell majd.

Eleinte különösebb következmények nélkül úszta meg a lopást az a kunszentmiklósi nő, akit harmadik ügye után már rablási kísérletért fogtak el a rendőrök.

Közlésük szerint a 28 éves Kinga június 1-jén délután kisgyermekével volt egy kunszentmiklósi boltban, ahol parfümöket tett el a táskájába. A lopást több vásárló is észrevette, ezért az alkalmazottak és a biztonsági őr is kérte, hogy adja vissza az eldugott illatszereket.

A fiatal édesanyának azonban esze ágában sem volt kipakolni a lopott holmit, nekiesett a biztonsági őrnek, megütötte és meg is fenyegette őt.

Végül visszaadta az összes parfümöt, majd a kislányával elviharzott a boltból.

A bolt alkalmazottai persze nem hagyták ennyiben a dolgot, azonnal jelezték a hatóságoknak a lopást és a támadást is, a rendőrök pedig két órán belül elfogták az édesanyát. Kihallgatásán derült ki, hogy korábban már kétszer lopott ugyanabból az üzletből, akkor is kozmetikai termékeket vitt el. A %RIPOST% úgy tudja,

minden alkalommal vele volt a gyermeke is,

akit most rokonoknál helyeztek el.

A rendőrök a fiatal édesanyát őrizetbe vették, majd a bíróság az előzetes letartóztatásáról döntött. A rablási kísérleten és a lopásokon túl a nőnek kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell majd.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.