RETRO RÁDIÓ

Ki temeti el a lányával a karjában halálba ugró Edinát?

Ki temeti el a lányával a karjában halálba ugró Edinát?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 05. 24. 07:00

A nõnek nincs élõ rokona. Barátai csak remélik, hogy gyermeke édesapja gondoskodik majd a temetésrõl.

Kiderült, hogy nincs élő rokona a kislányával együtt öngyilkosságba menekülő nőnek. Ismerősei a Borsnak azt nyilatkozták, úgy tudják, talán a kislány édesapja gondoskodik majd Edina eltemetéséről - legalábbis azt ígérte,

közös sírba kerülnek majd lányával.

Edina barátai azért közben gyűjtést is szerveznek, hogy tudjanak segíteni a kamionosként dolgozó édesapának a temetés költségeinek kiegyenlítésében.

Edina és a férfi az év elején szakítottak, a nő akkor költözött be kislányával abba a 16. emeleti lakásba, ahonnan szombat délután a gyerekével együtt a mélybe vetette magát.

Pontosabban a gyereke után, a Blikknek ugyanis egy szemtanú váltig állítja: az anya először kidobta gyermekét az ablakon.

"Láttam, ahogy először a baba zuhan ki az ablakon,

aztán nagyjából két másodperccel ez után az édesanyja" - nyilatkozta a lapnak az egyik szemközti kisbolt eladója, elméletét azonban nem erősítette meg más szemtanú.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.