Létrehozva: 2016.05.05.

Friss információk a Kelenföldön megerőszakolt lány állapotáról!

A 19 éves fiú, aki megerõszakolta a 18 éves lányt, azért nem tett beismerõ vallomást, mivel állítása szerint nem emlékszik semmire. A lány eddig nem volt kihallgatható állapotban, ám szerdára javult az állapota.

Szerző Brenner Balázs

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, brutális nemi erőszak történt a hétvégén Kelenföldön, egy 18 éves lány az áldozat, aki olyan súlyos sérülésekkel került kórházba, hogy még mindig az intenzív osztályon fekszik. Lapinformációk szerint a 19 éves támadó a kihallgatásán

csak a lány hajának színére, és arra emlékezett, hogy kitűzők voltak a kabátján.

A bíróság kedden délután döntött a fiú előzetes letartóztatásáról, amit 30 napra rendeltek el.

A 19 éves fiú valószínűleg azért sem emlékszik arra, hogy pontosan mi történt, mert, állítása szerint, napok óta részeg volt, de drogot nem fogyasztott. Korábban nem volt büntetve, most szexuális erőszakkal és súlyos testi sértéssel gyanúsítják, de ügyvédje

elmeorvosi vizsgálatot fog indítványozni.

A megerőszakolt lányt a rendőrség keddig még nem tudta kihallgatni, olyan súlyos sérüléseket szenvedett. A támadó ügyvédje a %RIPOST%-nak elárulta, hogy szerdára viszont változás állt be a megerőszakolt lány állapotában.

Sikerült kihallgatni a sértettet, most már körvonalazódik az egész történet

- mondta Benő László, aki szerdán már beadta az indítványt a támadó elmeorvosi vizsgálatára.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére