RETRO RÁDIÓ

Félholtra erőszakoltak egy lányt Kelenföldön

Félholtra erőszakoltak egy lányt Kelenföldön
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 05. 03. 19:00

Az erõszakoló állítólag már napok óta részeg volt, mindössze a lány hajának színére emlékezett az erõszak után.

Szombat este indult randizni a 18 éves Sz. Vivien egy napja megismert ismerősével, a 19 éves Patrikkal. A romantikus találkozó azonban hamar rémálommá vált a lány számára: újdonsült barátja ugyanis Kelenföld bokros részeinél megerőszakolta.

Az erőszakoló egyes információk szerint egy eddig meg nem nevezett eszközt is használt a brutális erőszakhoz.

A lányt azóta

az intenzív osztályon kezelik, olyan súlyosak sérülései,

a rendőrség még kihallgatni sem tudta.

A fiú előzetes letartóztatását azonban elrendelték. Kihallgatásán azt állította: nem emlékszik másra, csak a lány hajának színére, és hogy kitűzők voltak a kabátján. A %RIPOST% kereste kirendelt védőjét is, Benő Lászlót, az ügyvéd azonban későbbre ígért tájékoztatást.

"Védencem nem tett beismerő vallomást, mivel állítása szerint nem emlékszik semmire. A bűncselekmény súlya és az elkövetés módja miatt indítványozni fogjuk védencem elmeorvosi vizsgálatát" - nyilatkozta korábban a Velvetnek Benő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.