RETRO RÁDIÓ

Faképnél hagyta barátnője az előzetesben ülő BMW-s késelőt!

Faképnél hagyta barátnője az előzetesben ülő BMW-s késelőt!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 05. 21. 06:45

A még február elején gyilkossági ügybe keveredett fiú hónapok óta ül elõzetesben.

Továbbra is tagadja bűnösségét B. Norbert, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy február elején a 18. kerületben, a Ráday Gedeon utca és a Fedezék utca kereszteződése közelében meggyilkolta egy ismerősét.

A nyomozás továbbra is tart, ezért a rendőrség erre tekintettel nem válaszolt kérdéseinkre. A %RIPOST% azonban úgy tudja, a férfinak 18-án lett volna tárgyalása, azt azonban elnapolták szeptemberre, ami azt is jelenti, hogy addig még előzetesben kell maradnia.

Pedig B. Norbert állítja: azon a napon, abban az útkereszteződésben ott volt egy harmadik személy, ő szúrt. Ez az ember azonban nem látszik azokon a felvételeken, amik a gyilkosságot rögzítették, sőt, a helyszínen lévő szemtanúk is csak két férfi dulakodásáról számoltak be. A gyilkos eszköz sincs meg,  hiába keresték a rendőrkutyák.

Nem elég azonban, hogy B. Norbertnek a rácsok mögött kell maradnia minimum szeptemberig, még barátnője is elhagyta. A 23 éves lányt a gyilkosságot követően szintén kereste a rendőrség, másnap délelőtt adta fel magát. Azóta tanúként szerepel az ügyben, a %RIPOST% munkatársának hetekkel ezelőtt pedig arról számolt be, kitart párja mellett, aki a börtönbe megkérte a kezét.

Eljegyzés helyett azonban szakításra került a sor,

a lány úgy döntött, fiatal még ahhoz, hogy párjára várjon, ráadásul gyermeket is szeretne. Új párkapcsolata is lett, egy olasz férfival esett szerelembe, a tervek szerint pedig ki is költözik Olaszországba.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.