RETRO RÁDIÓ

A hároméves testvér mondhatja el, mi történt az éhen halt Kirával

A hároméves testvér mondhatja el, mi történt az éhen halt Kirával
F. G.
Szerző
F. G.
Létrehozva2016. 05. 23. 09:30

Hogy pontosan mi és hogyan történt a Gyöngyösön holtan talált Kirával, arra a kislány idõsebb testvére adhatja meg a választ.

Mint arról korábban a %RIPOST% is beszámolt, az Egri Járásbíróság május 21-én elrendelte annak a gyöngyösi házaspárnak a harmincnapos előzetes letartóztatását, akiknek éhen halt kislányát május 12-én találták meg otthonukban.

Hihetetlen, hogyan voltak képesek végignézni gyermekük szenvedését azok a szülők, akik a gyanú szerint felelősek a csontsoványra fogyott másfél éves Kira haláláért. A Blikk úgy tudja, nemcsak a gyerek akár hónapokig tartó gyötrődését szemlélték tétlenül a szülők, de utolsó percei sem hatották meg őket: a lap információi szerint órákig vártak, mire mentőt hívtak volna.

Egyelőre nem tudni pontosan, hogyan élte a család a mindennapjait, de jelenleg úgy tűnik, a halott kisgyerek a születése óta csak néhány alkalommal hagyta el a lakást, nemcsak alultáplált, de alulfejlett is lehetett – folytatta a Blikk informátora, aki elmondta: gyermekpszichológus szakértő fog beszélgetni a jelenleg a nagyszülők gondozásra bízott 3 éves idősebb testvérrel, és az általa elmondottak egy szakértői véleményben az eljárás fontos bizonyítékai lehetnek majd.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.