RETRO RÁDIÓ

150 rendőr csapott le a váci bűnbandára!

150 rendőr csapott le a váci bűnbandára!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 05. 08. 09:30

Félõ volt, hogy fegyverek vannak náluk, ezért a terrorelhárítás emberei vonultak ki, hogy bevarrják õket.

Testvérét ért sérelem miatt indult revansot venni egy váci férfi, de ennek

kilenc másik személlyel, baltával és vascsővel felszerelkezve

látott neki, így elég komoly bajba kerülhet.

Ellenfelét, aki három másik társával volt, egy kis utcában vette körül a banda, akik autókkal zárták el a menekülés útvonalát.

A kezdeti szóváltást követően előkerültek az eszközök is, és a tíz fős banda tagjai ütlegelni kezdték a sértetteket. Egyikőjüket először egy vascsővel, majd egy baltával vágták fejbe, az ütéstől földre került férfit a gyanúsítottak tovább bántalmazták, többen vascsővel ütötték a fejét.

Acsoport a bűncselekmény elkövetését követően a helyszínről autóval hajtott el.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint a bántalmazott személyek közül ketten könnyű sérülést szenvedtek, egy férfi súlyosan sérült meg, míg

negyedik társuk életveszélyes állapotban került kórházba. 

Miután a rendőrség beazonosította mind a tíz főt, majd információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a gyanúsítottak közül többen is fegyverrel rendelkeznek, a nyomozók az elfogásra a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársait kérték fel.

150 rendőr 10 helyszínen jelent meg, és tíz személyt fogtak el, a nyomozás lezárultával hamarosan vádemelésre kerül sor ellenük.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.