RETRO RÁDIÓ

Vivien gyilkosát utánozta a győri késelő?

Vivien gyilkosát utánozta a győri késelő?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 03. 29. 21:00

Ugyanúgy 13 késszúrást kapott a húsvéthétfõn megszurkált gyõri nõ. Neki szerencséje volt, idõben el tudott menekülni.

Mint mára kiderült, a húsvéthétfői győri brutális késelés áldozatát is 13 késszúrással sebesítették meg. Pont úgy, mint március elején Vivient, akit K. Bálint tizenháromszor szúrt meg vadásztőrével.

A 32 éves győri nő, akit 58 éves párja egy szóváltást követően otthonukban szurkált meg, időben ki tudott futni a házból, és az utcán egy autóban ülő pártól segítséget  kért.

Mint arról korábban a %RIPOST% is beszámolt, Kakucson azt pletykálják, Vivien még élt, amikor gyilkosa magára hagyta, tehát ő sem kapott halálos késszúrást. A győri nőhöz azonban azonnal mentőt hívott a házaspár, és igaz, hogy több órán keresztül műtötték, rekeszizmát, kezét, vékonybelét, és mellkasát is érték szúrások, de állapota hétfőre már stabilizálódott, nagy eséllyel túléli a borzalmas húsvét hétfőt.

A késeléssel gyanúsítható 58 éves férfit a rendőrök már kihallgatták, arra egyelőre még nem derült fény, hogy fajult a vitájuk majdnem emberöléssé, és hogy miért pont tizenháromszor szúrt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.