RETRO RÁDIÓ

Szexuálisan zaklatta saját gyermekeit a ceglédi házaspár

Szexuálisan zaklatta saját gyermekeit a ceglédi házaspár
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 03. 08. 23:15

A szülõk és a nagypapa ellen is vádat emeltek.

Kedden kezdődött a pere annak a ceglédi házaspárnak és a férj apjának, akiket a család két kiskorú gyermekének szexuális zaklatásával vádolnak.

A szülők - ők az első - és a harmadrendű vádlottak - rendszeresen fogyasztottak alkoholt, gyakran veszekedtek, sőt verekedtek is, amit  a két kiskorú gyermekük is a kénytelen volt végignézni.

Az italra a pénzt úgy teremtették elő, hogy gyermekeiket lopásra kényszerítették.

Az ügyészség szerint mindemellett a szülők a kislány és a kisfiú jelenlétében többször néztek pornófilmet, sőt közösültek is.

2011-től már nemcsak a gyerekek előtt szexeltek, hanem őket is rendszeresen bevonták a szexuális együttlétekbe, illetve arra kényszerítették őket, hogy egymással is szexuális kapcsolatba lépjenek.

A férfi apja (a másodrendű vádlott) többször látta, amikor a szülők a gyerekeikkel erőszakoskodtak, később pedig maga is bekapcsolódott a bűncselekménybe.

A kiskorú gyermekeket 2013 tavaszáig zaklatták rendszeresen, utána nevelőszülőkhöz kerültek.

A mai, első tárgyalási napon az elmeorvosi, illetve pszichológiai szakvéleményeket hallgatták meg, a per május 4-én szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.