RETRO RÁDIÓ

Ki a felelős az éheztetett agárdi kisfiú haláláért?

Ki a felelős az éheztetett agárdi kisfiú haláláért?
Sárosy Mariann
Szerző
Sárosy Mariann
Létrehozva2016. 03. 02. 12:54

A szülõk az orvosszakértõket támadják. Még öt tárgyalási napot tartanak, aztán kiderül, hogy a bíró szerint kit terhel a felelõsség a kisgyerek haláláért.

A vád szerint a családja éheztette halálra azt a másfél éves kisfiút, aki 2013 tavaszán halt meg Agárdon. Az ügyben formai okok miatt meg kellett ismételni az eljárást, de a normál iratismertetés, azaz felolvasás helyett a vádlottak védője addig kérdezte az orvosszakértőket, amíg ki nem futottak az időből, úgyhogy a bíró plusz két tárgyalási napot tűzött ki, hogy még ebben a hónapban biztosan ítélet születhessen az ügyben.

A feol.hu tudósítása szerint az ügyvéd a boncolási jegyzőkönyv és az orvosszakértők anyagainak hiányosságaira kérdezett rá pontról pontra és azt állította, hogy további vizsgálatokra lenne szükség.

Az eddigi anyagok szerint a kisfiú egészségesen született és 4 hónapos koráig teljesen rendben fejlődött. Másfél évesen viszont teljesen legyengülve, mindössze 4,5 kg-osan halt meg. A szülei elutasították az orvosi kezeléseket, a gyereket még a gyermekorvos sem látta. Hiába választottak maguknak külön orvost a körzeti helyett, a gyerek 9 hónapos korában vele is megszakították a kapcsolatot. Az orvosszakértői jelentések szerint a kisfiú a halála előtt egy évig tartósan éhezett.

A korábbi híradások szerint a gyerek súlyos betegségben szenvedhetett, de a szülei a kórház helyett természetgyógyászok segítségét vették csak igénybe, a rendes kezeléstől elzárkóztak. Végső soron ez vezethetett a másfél éves kisfiú halálához.

A következő tárgyalási napot holnap tartják a Székesfehérvári Törvényszéken.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.