RETRO RÁDIÓ

Ez várhat Vivien kegyetlen gyilkosára!

Ez várhat Vivien kegyetlen gyilkosára!
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 03. 16. 10:15

Bár a nyomozás még az elején tart, az ügy olyan súlyos, hogy a személyiségzavaros K. Bálintot vélhetõen csak egyetlen dolog mentheti meg az életfogytiglantól.

Az egész országot sokkolta a március 5-én eltűnt M. Vivien tragikus halála. A 20 éves lánnyal volt általános iskolai osztálytársa végzett, miután Vivien ellenállt a szexuális közeledésének. K.Bálint először fojtogatni kezdte, majd előkapta vadásztőrét, és 13-szor is beledöfte a lányba. A holttestet később Dabas egy fákkal borított részén rejtette el.

Az azonban a mai napig kérdéses, hogy pontosan hol történt a gyilkosság...

Az előzetesben lévő Bálintról azóta kiderült, hogy súlyos személyiségzavaros, így extrém esetben még a börtönt is megúszhatná, ám az ügy annyira súlyos, hogy erre szinte semmi esélye. A súlyosbító körülmények közé tartozik, hogy tettét különös kegyetlenséggel követte el, ráadásul előre megfontolt szándékkal, hiszen nem véletlenül lapult a zsebében a vadásztőr.

Attól azonban mindezek ellenére sem kell tartania, hogy élete végéig rácsok mögött marad! Ettől ugyanis fiatalsága megmentheti. Hazánkban ugyanis az a bírói gyakorlat, hogy a fiatal felnőtteknek megadják az esélyt az újrakezdésre, még akkor is, ha egy egész országot megrázó szörnyűséget követtek el.

A Kúria tavaly is megfogalmazott egy állásfoglalást, amely szerint „a fiatal felnőtt – 18 és 21 év közötti – életkori kategóriát az ítélkezési gyakorlat alakította ki, amelyet, az eset körülményeitől függően, enyhítő körülményként értékel.

Dr. Kamarás Péter jogász szerint a törvény a 20–21 éves elkövetők esetében hagyott mérlegelési lehetőséget. Õket elvileg el lehetne ítél­ni akár életfogytiglani büntetés­re is, ám a jogász a Borsnak elárulta, hogy ilyen ítélettel hazánkban még soha nem találkozott.

Összefoglalva a dolgokat, ha K. Bálint fegyházban letöltendő büntetést kap, akkor maximum húsz évet ülhet, sőt a büntetés négyötödének letöltése után feltételesen szabadlábra kerülhet. Ha börtönre ítélik, akkor már a büntetés kétharmadának letöltése után felmerülhet ez a lehetőség.

A Bors úgy tudja, az előzetesben lévő fiatalt jelenleg elmeszakértő vizsgálja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.