Létrehozva: 2016.03.30.

Egy év után találták meg a Budapestről eltűnt fiatal lányt!

Még tavaly áprilisban veszett nyoma a 16 éves Ágnesnek, akit Kõbányán láttak utoljára. Egy évvel az eltûnése után került elõ, épségben!

Aggódva kereste és várta haza édesapja azt a fiatal lányt, akinek még 2015 április elsején veszett nyoma Budapesten.  A most 17 éves Ágnest Kőbányán látták utoljára, a Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola előtt, ahonnan hazaindult, de végül nem érkezett meg.

Az eltűnt fiatal lány súlyos személyiségzavartól szenved, édesapja attól tartott, hogy rossz társaságba keveredett, ugyanis már korábban is találtak a szervezetében drogot és nem először tűnt el, - bár napokkal később mindig hazament. A család most egy év után lélegezhet fel, ugyanis az Eltűnt Emberekért Facebook-csoport legutóbbi bejegyzése szerint

épségben találtak rá a fiatal lányra, aki most újra szeretteivel lehet!

 

Egy év után épségben előkerült.Köszönjük!Eltűnt Emberekért-Megoszthatod és a hozzátartozók nevében is!OLDALUNK:...

Közzétette: Eltűnt emberekért-megoszthatod – 2016. március 30.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés