RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes! Napokig élt a verés után, majd kútba dobták a nőt

Döbbenetes! Napokig élt a verés után, majd kútba dobták a nőt
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2016. 03. 06. 09:00

Nem zárható ki, hogy súlyos betegségbe halt bele a dunaújvárosi nõ, akit halála elõtt bántalmaztak. A holttestet végül egy kútba dobták.

A rendőrség lezárta a nyomozást és vádemelési javaslattal továbbadták az ügyet a bajai járási ügyészségnek, annak az 51 éves nőnek az ügyében, akinek holttestét tavaly találták meg egy kút mélyén, Borotán. A nyomozás halált okozó súlyos testi sértés gyanújával indult meg a 32 éves S. Katalin, volt férje, a 27 éves R. Attila és barátja, a 35 éves K. Ferenc ellen, mert a gyanú szerint a borotai házban velük élő Ildikót úgy megverték, hogy az belehalt sérüléseibe. A nőt kihasználták, elvették a pénzét, a ház körül dolgoztatták. Ferenc és Attila később beismerte, hogy egy otthoni italozás során verték meg Ildikót, aki állítólag provokálta a férfiakat.

A nyomozók végül arra jutottak, hogy a holttesten látható sérülések nem okozhatták a halált. Ildikó a verés után napokig rosszullétre panaszkodott, de orvoshoz nem ment és mentőt sem hívtak hozzá. A gyanúsítottak állították, hogy egy reggel, amikor a sértett nem kelt föl, bementek a szobájába és miután észlelték, hogy az arca hideg, halottnak hitték. Ezután Attila kezdeményezésére abban maradtak, hogy megpróbálják eltemetni a nőt, mivel attól tartottak, hogy a verésbe halt bele. Ezért áthívták Ferencet, hogy segítsen a holttest eltüntetésében.

A testet egy pokrócba tekerték és elvitték egy közeli dögkúthoz, ahol végül megtalálták a rendőrök még 2015 júniusában. Az elkövetők  téglákat és homokot szórtak a testre, majd a nő ruháit és iratait elégették - írta a Bors.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.