
A hírhedt Bene-Donászi páros életben lévõ tagját akár már márciusban kiengedhetik a Csillag Börtönbõl.
Akár már márciusban kiengedhetik a börtönből Magyarország egyik legkegyetlenebb gyilkosát. A Délmagyar értesülései szerint Bene Lászlót, aki társával, Donászi Aladárral legalább 4 embert megölt, és több pénzszállítót megpróbált kirabolni, egy hónap múlva hallgatja meg a bíróság, hogy döntsön a feltételes szabadon engedéséről.
A sorozatgyilkosokat 1994-ben fogták el, és 1996-ban ítélték életfogytiglanra: akkor még nem létezett tényleges életfogytiglani büntetés, ezért ez a gyakorlatban 20 évet jelent, ami 5 évvel meghosszabbítható. Donászi Aladár 2001-ben a cellájában öngyilkos lett, de Bene László nagyon is életben van. Az ő 20 éve 2014-ben letelt, ám a bíróság úgy találta, hogy semmi nem indokolja, hogy elhagyhassa a börtönt, ezért a büntetését meghosszabbították.
![]()
Ez évtől már évente kell felülvizsgálni Bene szabadlábra bocsátásának lehetőségét, de az ítéletekor hatályos törvények szerint már csak legfeljebb három évig tudják rácsok mögött tartani. Ha letelik az összesen 25 év, a férfi 2019-ben – 69 esztendősen – mindenképpen szabadul.
A rémtettek
1. A két rabló a szegedi Csillag börtönben ismerkedett meg, szabadulásuk után közösen 1989 és '91 között hat dohánylerakatot fosztottak ki. 1991-ben Donászi Aladár Győrben rabolt ki egy pénzszállítót: a kocsikísérőre többször rálőtt, aki pár nap múlva belehalt a sérüléseibe.
2. 1992-ben már közösen akarták kirabolni a Budai Skála pénzszállítóját: az autó ajtaját feltépve Donászi kérdés nélkül, azonnal lelőtte a 21 éves egyetemista pénzkísérőt, Sádt Győzőt. A pénzeszsák üres volt.
3. Még abban az évben novemberben lőgyakorlatot tartottak egy Székesfehérvárhoz közeli erdőben, de két vadász észrevette őket: Izsó Lászlót és ifjabb Tóth Tamást is a helyszínen lelőtték.
4. 1993 januárjában próbálták meg kirabolni az újpesti Alfa áruház pénzszállítóját: Donászi ott is lövöldözni kezdett, az akcióban Bene László is megsérült. Novemberben még kiraboltak egy Soroksári úti postát: ezzel sokáig egy postást gyanúsítottak, aki hónapokig ült előzetesben ártatlanul.
5. A páros megtudta, hogy egy ismerősük barátnője tud a tetteikről: a nőt meg akarták ölni, de ezt már nem sikerült végrehajtaniuk. 1994. május 4-én a rendőrség letartóztatta őket, a bíróság pedig 2 évvel később ítélte őket életfogytiglanra.
![]()
Még abban az évben, 1996-ban riportkötet jelent meg a párosról Nagyvadak címmel.







