RETRO RÁDIÓ

Rejtély, hogyan tüntette el a holttestet a Fejér megyei gyilkos

Rejtély, hogyan tüntette el a holttestet a Fejér megyei gyilkos
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 02. 26. 20:10

Egyelõre még nem született ítélet egy 2010-es gyilkosság ügyében, ugyanis hiányzik a legfontosabb bizonyíték, az áldozat holtteste.

Újra tárgyalták a székesfehérvári törvényszéken azt a gyilkossági ügyet, ami még 2010-ben történt Mezőfalva-Szőlőhegyen. A vádirat szerint a rossz anyagi körülmények között élő vádlott munkája során ismerkedett meg későbbi áldozatával, aki segítségét kérte a férjétől való különköltözésben. Kezdetben jó viszonyt ápolt új ismerősével, aki rendszeresen segítette mindennapi életében, így ismerhette meg a nő anyagi helyzetét, bankkártyájának helyét és a PIN kódját is. A férfi 2010. május közepén határozta el, hogy a nőt megöli és

megszerzi az életbiztosítása után járó pénzt és nyugdíjat.

El is tervezte a gyilkosságot: 2010. május 18-ról 19-re virradó éjszaka a bejárati ajtót kifeszítette, és egy használaton kívüli asztallábbal az ágyban alvó asszonyt addig ütötte, amíg az bele nem halt sérüléseibe. A testet ágytakaróba csavarta, és állítólag ismeretlen helyen elásta. Viszont a holttest idáig nem került elő.

Az elásás viszont csak az egyik verzió volt. A rendőrök a nyomozás során több alkalommal próbálták megtalálni a holttestet, a gyanúsított ugyanis többször változtatta mondandóját:

egyszer azt adta elő, hogy a Dunába dobta, máskor azt, hogy elásta.

A búvárok keresték is a megjelölt folyami szakaszon, keresőkutyák is próbáltak a nyomára jutni egy ingatlanban. Sikertelenül.

A Fejér Megyei Hírlap szerint nem volt könnyű helyzetben a törvényszék, amely első fokú ítéletében emberölésben és kifosztásban állapította meg a férfi felelősségét, ugyanis nem lehetett bizonyítani előre kiterveltséget, sem a nyereségvágyat. A vádlott védekezése egyébként az volt, hogy a veszekedés során ő ellökte a rátámadó nőt, aki a fejét az asztal sarkába ütötte.

Az elsőfokú bíróság természetesen kiemelt jelentőséget tulajdonított az igazságügyi orvos-és nyomszakértői véleményeknek, a szakértők az eseménysorra vonatkozó következtetéseiket a falra fröccsent vérnyomokból, illetve az ágyon talált vérfolt alapján vonták le. A szakvélemények nyomán a bíróság szerint a védekezés megdőlt:

a halálos sérülések nem keletkezhettek úgy, ahogy a férfi előadta.

Első fokon 9 év börtönt és 10 év közügyektől eltiltást kapott halmazati büntetésül, viszont enyhítésért fellebbezett, most emiatt tárgyalták újra az ügyet. Az ítélőtábla határozata alapján még teljesebb körben kell tisztázni és vizsgálni a tényeket, hiszen ez azon ritka esetek egyike, amikor az ölés legfontosabb bizonyítéka, az elkövetés jeleit, a halál okát hordozó holttest hiányzik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.