RETRO RÁDIÓ

Ablakkerettel verte össze társát, majd elbújt a játszótéren

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 02. 22. 13:38

Ittasan támadt lakótársára Hegyeshalmon az a román állampolgár, aki ellen most emelt vádat a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Fõügyészség. Az áldozatot súlyos agyzúzódással szállították kórházba, maradandó sérüléseket szenvedett. Az eszét vesztett támadó tette után a helyi játszótérre menekült...

Durva verekedéssé fajult két román állampolgárságú férfi italozása tavaly májusban Hegyeshalmon- írja a Kisalfold.hu.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szerint a 32 éves vádlott azért jött, hogy Ausztriában munkát vállaljon, és egy másik romániai férfivel bérelt szobát a határnál.

Május 27-én épp semmi munkájuk nem volt, ezért iszogatással töltötték az időt, később pedig össze is vesztek az alkoholvásárláson. A vita egy pillanat alatt elfajult, a két férfi először egy léccel esett egymásnak.

A feldühödött vádlott ezután a lécet ablakkeretre cserélte, és teljes erőből háromszor is társa karjára csapott.

Ettől még jobban megvadult.

Először homlokon vágta a földre került áldozatot, majd a halántékára mért egy hatalmas ütést. Ha egy harmadik bérlőtárs nem választja szét őket, minden bizonnyal agyonveri a szerencsétlen férfit.

Miután felfogta, mit tett, azonnal kereket oldott és a közeli játszótéren rejtőzött el. Egy miniatűr gyerekházban kuporgott, amikor észrevette a helyszínre érkező mentőket és rendőröket.

Lakótársa életveszélyes állapotban került kórházba. Halántékcsont törést és agyzúzódást szenvedett, ami vérzéssel és agyvizenyő kialakulásával járt együtt. A főügyészség közölte: még most sincs kihallgatható állapotban, s ha felgyógyul, valószínű, hogy maradandó fogyatékossággal kell élnie.

Az őrült támadót az ügyészség életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.