RETRO RÁDIÓ

Nemi erőszak miatt ült két évet ártatlanul a 80 éves bácsi

Sárosy Mariann
Szerző
Sárosy Mariann
Létrehozva2015. 10. 30. 10:00

A lánya vádolta alaptalanul - teljesen tönkrement az élete.

Horváth Jánost 78 évesen a lánya jelentette fel erőszakos nemi közösülésért. Két évet ült előzetesben, mire kiderült: a bíróság ítélete megalapozatlan - írja a Bors

Amíg ártatlanul ült a börtönben, teljesen tönkrement az élete: elvesztette az unokáját, a házából pedig a téglákat is kilopták. 

Egyedül nevelte fel a lányát, mert a felesége meglépett egy másik férfival. Aztán a lányának is született egy kisfia, azzal is csak a bácsi foglalkozott. A gyerek szinte istenítette Jánost, rohant a rendőrautó után, amikor a nagyapját elvitték. Most nevelőszülőknél él a kis Jancsika

– meséli egy asszony az apró faluban, Dombiratoson.

Horváth János a falu határában él, egy teljesen lepusztult házban. 

Nem így nézett ki a portám, de két évig börtönben voltam, és az alatt minden tönkrement, és el is loptak minden mozdíthatót. Most próbálom valahogy összetákolni, hogy ne fagyjak halálra télen. Itt éltünk a lányommal és az unokámmal is, de egy napon mindennek vége lett.


János csak a rendőrségen szembesült azzal, hogy lánya feljelentette erőszakos nemi közösülésért. Eleinte azt hitte, ez csak egy rossz vicc lehet. 

A lányom összejött egy férfival, aki ellenem hangolta. Gondolom, azt hitték, ha börtönbe kerülök, minden az övék lesz. (...) Azt állítja a lányom, hogy gyermekkorában megerőszakoltam, meg hogy ütöttem-vertem őt és az unokámat is. Szerencsére van egy orvosi papírom, ami kimondja, hogy a lányom 18 évesen még szűz volt.

Az idős bácsit az bántja a legjobban, hogy az unokáját is elveszítheti, pedig az anyja helyett ő nevelte. 

A falu összefogott érte: mindenki támogatja, hiszen egy fillér bevétele sincs. Németországi nyugdíját a börtönbekerülése óta nem utalják. Ebéddel, ruhaneműkkel segítik a falubeliek. 

János lánya eltűnt: a botrány után elmenekült a faluból. Ha a bíróság megállapítja, hogy hamisan vádolta édesapját, börtön várhat rá. 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.