
Felmentették volna, de elfecsegte a gyilkosságot a cellatársának!
Három éve nem találtak a trió ellen bizonyítékot. A lánytag azonban az elõzetesben mindent elpletykált cellatársának, aki most tanúként jelentkezett.
Már több mint három éve történt az a gyilkosság, amit az elkövetők lakástűzzel próbáltak álcázni. Az esetnek rögtön három gyanúsítottja lett: egy fiú testvérpár és egy húszas éveiben járó nő, akik előzetesbe is kerültek a nyomozás idejére. Az azonban évekig húzódott, a nyomozók egy ideig DNS-minták eredményére vártak, majd kiderült, hogy azok nem is terhelőek a három gyanúsítottra nézve, így idén tavasszal végül bizonyítottság hiányában kiengedték őket a börtönből.
Nem tartott azonban sokáig az öröm, a Debreceni Ítélőtábla ugyanis új eljárás lefolytatását kérte, mondván olyan tények merültek fel, amelyeket korábban nem vizsgálhattak. Kiderült, hogy a gyilkossággal vádolt trió női tagja cellatársának részletesen elmesélte a gyilkosság körülményeit. Valójában nem gyilkolni indultak, hanem a lány ment el az áldozathoz, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtson neki, a fiúk kinn vártak rá. Az azonban sokáig tartott, a fiúk elunták kinn a várakozást, ezért bementek és a férfi meglátta őket. Ezért kellett meghalnia.






