
Az év rablása a 8. kerületben! A zsákmány 150 milliót érő ékszer
Két sérültje van a pénteki ékszerbolti rablásnak, amelyben mintegy 150 milló forint értékû arany és gyémánt ékszereket zsákmányolt a rabló. Az alkalmazottakat leütötte és megkötözte. Pechére azonban le kellett vennie a sisakját a portán. Az egyik kamera felvette!
![]()
Egy bukósisakos férfi lépett be péntek délután Budapesten, a nyolcadik kerületi irodaházba. A recepción szóltak neki, hogy bukósisakban nem léphet az épületbe. Le is vette a fejéről pár pillanatra, így a biztonsági kamerák rögzítették az arcát. A rendőrség egyelőre nem hozta nyilvánosságra a felvételt. Ezután egyenesen a második emeleti ékszerüzletbe ment, ahol elővette a fegyverét. Az alkalmazottakat megkötözte, majd fegyverét a titkárnőre fogva pénzt követelt. Eközben az egyik alkalmazott kiszabadult, akit aztán többször megütött fegyvere markolatával. Végül vitt mindent, amit ért. 15 tálca arany-, és gyémánt ékszert, illetve tetemes készpénzt vett magához, mintegy 150 millió forint értékben. Az üzlet tulajdonosa szerint fél kilónyi aranyozott bóvlit is zsákmányolt, majd elmenekült. Az eset után a sérülteket kórházba vitték. A támadót még keresik.






