RETRO RÁDIÓ

Újabb légikatasztrófa: két kisrepülő ütközött össze - Fotó

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2015. 08. 23. 16:48

Sajtójelentések szerint a balesetet szenvedõ két repülõgép része volt egy német rajnak. A háromtagú csapat bemutatót tartott, amikor egyikük belecsapódott a másikba.

Egy halálos áldozatot követelt az a svájci légi bemutató, amin két kisrepülő ütközött össze.

Bázel közelében fekvő Dittingenben rendezték vasárnap a légiparádét, ahol eddig tisztázatlan körülmények között csapódott egymásba a háromtagú repülőraj két gépe,

az egyik pilótának sikerült gépéből ejtőernyővel kiugrania,

a másik életét vesztette, a harmadik gép vezetője a szemtanúk beszámolója szerint sikeresen landolt.

Dittingenben már korábban is történt légibaleset, legutóbb két évvel ezelőtt zuhant le egy kisgép, akkor a pilóta túlélte a becsapódást.

A bemutatón lezuhant Hawker Hunter típusú, a múlt század ötvenes éveiből származó harci repülőgép volt. Szemtanúk szerint a pilóta műrepülés közben egy hurokmanővert akart végrehajtani, de kicsúszott belőle, és az autókra zuhant. A gép a becsapódáskor felrobbant.

Ahogy arról már a %RIPOST% is beszámolt, szombaton is legalább hét ember meghalt egy dél-angliai légi parádén, Sussex grófságban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.