RETRO RÁDIÓ

Egyre több az "unokázós csaló"

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 08. 19. 16:13

Az egész országban élnek ezzel a módszerrel a csalók, Pécs és Eger környékén feltûnõen gyakran. És még mindig akad, akit átverhetnek. Több százezreket szereznek így.

Egyre elterjedtebb fogalom az "unokázós csaló", mégsem hallott róla még mindig mindenki. Így lehet, hogy egyre több az olyan a tolvaj, aki ezzel a módszerrel szed ki idős emberekből nagyobb összeget, akár több százezer forintot, illetve értékes ékszereket. Idős embereket hívnak fel, általában az éjszaka közepén, az unokájuknak adva ki magukat. Azt állítják, bajba kerültek, azonnal pénzre van szükségük.

Hasonló esetekről már a %RIPOST% is beszámolt korábban, akkor elsősorban a fővárosba próbálkoztak a csalók. Most azonban úgy tűnik, az egész országban fénykorát éli az "unokázás".

Nemrég Egerben bukkantak fel "unokázós csalók": ott az elkövető azzal hívta fel az idős házaspárt, hogy az öregeknek kötelességük rendezni állítólagos unokájuk tartozását. De nemcsak Heves megyében, hanem Baranyában, és az ország szinte egész területén élnek ezzel a módszerrel, ezért is

figyelmeztet újra a rendőrség: érdemes vigyázni és tájékoztatni a környezetünkben élő idős embereket erről a módszerről, hogy ne dőljenek be!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.