RETRO RÁDIÓ

A hőségtől gyerekek lettek rosszul, megtagadták tőlük a vizet

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2015. 08. 14. 19:30

Egy hódmezõvásárhelyi buszról kellett a gyerekeknek leszállniuk, de a pályaudvar mosdóját csak pénzért használhatták volna.

Ildikó három gyermekével utazott egy hódmezővásárhelyi buszon, de a kicsik nem bírták a hőséget: rosszul lettek, szédültek és hánytak. Amikor leszálltak, mindannyian a pályaudvar mosdójához mentek, hogy a gyerekek megmosakodjanak.

Az ott dolgozó hölgynek azonban a közel 40 fokos hőség ellenére sem esett meg a szíve a kicsiken:

a 100 forintos díjat kérte az édesanyjuktól.

"Ebben az esetben nem a pénzen van a hangsúly, hanem az emberségen" – panaszolta Ildikó a Délmagyarnak. Az édesanya természetesen nagyon felháborodott az eseten.

Azt mondta, azért nem enged be ingyen, mert a vizet ők sem ingyen kapják

- mesélte a háromgyerekes anyuka.

Ezután a forgalomirányítókhoz fordult, akik készségesen fogadták és segítettek neki és a kicsiknek is. A mosdó üzemeltetője később a maga és alkalmazottja nevében is elnézést kért a családtól.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.