RETRO RÁDIÓ

Saját elrablásáról hazudott a kislány

Saját elrablásáról hazudott a kislány
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 07. 09. 12:55

Becsehelyrõl tûnt el egy kislány, aki biztosan sok krimit nézett. Szüleinek azt mondta: fekete autóba tuszkolták be, csak nehezen szökött el a férfiaktól. Pedig közben csak fiúzni ment a szomszéd városba.

Mindössze pár napig tartott csak ki hazugsága mellett az a 13 éves becsehelyi kislány, aki azt állította: múlt héten ismeretlen férfiak tuszkolták be egy fekete autóba.  A kislány csütörtök délután indult el otthonról cukorkát vásárolni, aztán több órára eltűnt. Aggódó szüleinek hazatértekor azt mondta: a becsehelyi templomhoz beszélt meg találkát egy idegen, az interneten megismert lánnyal, helyette azonban fekete autóban vártak rá férfiak, akik a kocsiba tuszkolták és magukkal vitték. A lány állítása szerint csak a közeli Nagykanizsán, egy piros lámpánál tudott kiugrani a kocsiból és elszaladni.

Gyakran előfordul

A nyomozók eleve kétkedéssel fogadták a történetet, hiszen rengeteg híresztelés kering a gyermekrablásokról, melyek később valótlannak bizonyulnak. Így történt most is, miután a lányt szembesítették vele, hogy a térfigyelő kamerán visszanézik a történteket, bevallotta, hogy hazudott. Valójában önszántából utazott a városba, hogy ott egy fiúval találkozzon, ezt azonban nem akarta bevallani szüleinek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.