RETRO RÁDIÓ

Orvosra támadt, a rendelőt is szétverte a férfi. Fotók

Orvosra támadt, a rendelőt is szétverte a férfi. Fotók
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2015. 07. 17. 08:55

Mielõtt a váci pszichiátriai rendelõbe ment, az utcában esett neki az egyik fodrászatból kilépõ ismerõsének vascsõvel.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 31 éves férfi szerdán 13 óra körül egy váci kereszteződésben, minden előzmény nélkül, a felkarján megrúgott egy gyalogost, majd távozott a helyszínről. A váconline információi szerint az egyik nőismerősére támadt, aki épp a helyi fodrászszalonból jött ki. Szemtanúk elmondása szerint a férfi a hölgynek segíteni igyekezőknek is nekiesett.

Ezután  bement a váci pszichiátriai rendelőbe, ahol egy vascsővel először az ott dolgozó orvosra, majd annak asszisztensére támadt.i

Miközben a doktornőt megütötte, az ápolót hason rúgta.

Ez nem volt elég, mindent szétvert, ami az útjába került, végül bezárkózott az egyik helyiségbe, ahonnan csak nehezen sikerült kicsalogatni és őrizetbe venni.

A %RIPOST% úgy értesült: a férfi pszichiátriai kezelés alatt áll és nem ez volt az első eset, hogy randalírozott, néhány évvel korábban ugyancsak Vácott gyűlt meg a baja a rendőrökkel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.