RETRO RÁDIÓ

Élettársa elhagyta, ezért akarta felgyújtani családját az apa

Élettársa elhagyta, ezért akarta felgyújtani családját az apa
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2015. 07. 21. 13:12

Szerencsére kifogyott az öngyújtója, amikor meg akarta gyújtani a benzint a férfi, öt gyermeke is veszélyben volt Tiszaroffon.

A vádirat szerint a férfit elhagyta a párja, és magával vitte az öt kiskorú gyermeküket is, de ebbe és volt szerelme új kapcsolatába nem tudott belenyugodni.

A férfi tavaly július 12-én éjfél körül Tiszaroffon az ablakot betörve bement a volt élettársa és annak új barátja házába, ahol

több liter benzint locsolt szét,

azzal fenyegette a családját, hogy felgyújtja a házat. Az égieknek hála, pont ekkor fogyott ki a gáz az öngyújtóból - a szikra a férfi folyamatos próbálkozása ellenére sem lobbantotta lángra a benzint.

Sikerült ártalmatlanná tenni

A féltékeny, feldühödött férfi ekkor a volt élettársát ütötte meg, majd arra a fiára is rátámadt, aki segítséget próbált hívni. Ezt a helyzetet használta ki az asszony új barátja, aki

egy vasrúddal úgy megütötte az agresszív apát,

hogy nyílt lábszárcsont-törése lett - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A harcképtelenné tett férfi elől el tudott menekülni volt párja és öt kisgyereke is és így tudták a rendőrséget kihívni.

A hivatalos vád előre kitervelten, különös kegyetlenséggel több emberen, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, a főügyészség fegyházbüntetést javasol.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.