Létrehozva: 2015.06.19.

20 milliót ásott ki a földből egy debreceni férfi

Háromezer éves bronzkori leletet ásott el a kertjében egy debreceni férfi. Hiába akarta eladni, a rendõrök lecsaptak rá! Azt még nem tudni, lopta, vagy eredetileg is a földbõl került elõ.

Szerző Ripost

Németországból értesítette a magyar rendőrséget egy műkincskereskedő, akit magyar e-mail címről keresett meg egy férfi, hogy egy 3000 éves szitulát kínáljon eladásra. Mivel a jogszabályok szerint bármilyen 1949 után, Magyarország területén talált régészeti lelet a magyar állam tulajdonát képezi, a férfi azonnal értesítette a hatóságokat. Így jutottak a rendőrök egy 42 éves debreceni férfihez, akinek kertjében elásva meg is találták az eladásra kínált leletet.

20 millió sokszorosáért is eladhatta volna

A dolog érdekessége, hogy a kert homokjában elásott úgynevezett szitula értéke 20 millió forintra rúg, egy esetleges aukción még magasabb értéket is elérhetett volna.

"A lefoglalt edényről az elsődleges szakértői vizsgálat megállapította, hogy a kései bronzkorból, az időszámításunk előtti I. évezredből származhat,

vélhetően egy gazdag család tulajdona lehetett.

Egy ehhez hasonló szitula 2001 novemberében egy bécsi aukción közel 20 millió forintnyi valutáért cserélt gazdát, ebből kiindulva a mostani lelet értéke is ennyi lehet, de egy esetleges árverésen a többszöröséért is elkelhetett volna" - mondta el Vukán Béla alezredes. A rendőrök egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak, de azt már tudni, hogy a férfi, aki elásta a leletet, korábban fémdetektorok értékesítésével foglalkozott.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csalás az egész női kézilabda-vb

origo.hu

Gyanús jelek, Marics Peti miatt szakíthatott Stana Alexandra és Meggyes Dávid - videó

borsonline.hu

Nem rejtette véka alá véleményét Szoboszlairól a Liverpool kirúgott sztárja

mandiner.hu

Elhunyt Magyarország egyik legnépszerűbb szinkronszínésze

ripost.hu

Ne dobd el a banánhéjat, eszméletlen, mire jó

hirtv.hu

Alapképzettséghez kötné a szavazati jogot a Mi Hazánk + videó

origo.hu

Budapest közlekedése elesett, teljes a káosz az időjárás miatt

mindmegette.hu

Fellökte a sorban előtte álló vásárlót egy érdi férfi: combtörést szenvedett az idős bácsi

ripost.hu

Soha többé nem lesz csomós a rántás, ha így készíted

ripost.hu

Nagyanyáink téli fűszere: valóságos csodaszer lapul a konyhádban

life.hu

Ismerd fel, és védekezz a stressz okozta feszültség ellen!(x)

ripost.hu

Íme, a Kos éves horoszkópja: ez vár rád 2024-ben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Megdöbbentő autóbaleset: várandós nő halt meg Kecskemétnél, gyermekét megmentették

POLITIK

Dől az orosz olajból finomított üzemanyag Európába, nagyot kaszálnak a szankción nyerészkedők

POLITIK

Terrorriasztás, ezer rohamrendőrt vezényeltek a legnagyobb karácsonyi vásár védelmére

POLITIK

6 milliárddal kéne elszámolnia a másik baloldali ügyvédnek

NÍNÓ

Halálos lövöldözés az egyetemen, legalább hárman meghaltak

NÍNÓ

Egy hónap alatt harmadszor kattan a bilincs a szexragadozó anyuka csuklóján: most egy 11 éves kisfiú után egy kislánnyal bukott le

NÍNÓ

Kigyulladt egy családi ház Bonyhádon, egy ember meghalt

NÍNÓ

Horror a XIX. kerületben: hiányos öltözetű holttestet találtak az utcán