
Az elhunyt fiatalok szülei üzentek a sofõrnek: kétsége se legyen afelõl, hogy õ a hibás. Az egyik áldozat édesapja a történtek hatására infarktust kapott.
Két héttel később sem csillapodnak az indulatok Nagytevelen, ahol három fiatal vesztette életét egy autóbalesetben. A kocsit vezető 21 éves fiú, és az anyósülésen ülő 19 éves fiatalember életben maradtak. Az egyik gyászoló édesapa a temetés előtt pár nappal szívinfarktust kapott, őt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. A szülők megtörten adtak interjút gyermekeik elvesztéséről, de határozottak atekintetben, hogy az autót vezető Dávid tönkretette családjukat.![]()
„Sárba tiport mindent”
„Dávid szülei ne csapják be se magukat, se fiúkat azzal, hogy gyermeküket mentegetik. Felelőtlen volt, hibázott és sárba tiport sok embert.” – nyilatkozták a szülők. Patrik édesanyja összetörten mondta el, hogy szombat délután látta utoljára a fiát. A fiúnak hatalmas tervei voltak, ballagás előtt állt, jogosítványt szeretett volna szerezni. „Nagyon szeretlek Anya – szólt még vissza az ajtóból, majd örökre elment”- mondta az édesanya a veol.hu-nak.
Nem tudják a szülők, mihez kezdenek
A fiatalokat többezres tömeg kísérte utolsó útjára: két hófehér és egy barna koporsó állt a ravatalozóban, ahol a fiúk kedvenc dalai is felcsendültek. „Kit keltek fel hajnalban és kinek csináljak szendvicset? Csak vagyunk a házban, sírunk és nem tudjuk mi lesz velünk ezután."- zokogta az édesanya.







