RETRO RÁDIÓ

Egyszerre két diákkal élvezett el ez a kétgyermekes, furcsa arcú tanárnő

Egyszerre két diákkal élvezett el ez a kétgyermekes, furcsa arcú tanárnő
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2021. 09. 14. 21:10

A 38 éves, bűnös vágyaktól vezérelt pedagógust összesen 21 ügyben vádolják. Durva.

Akár 40 évre is a rácsok mögé kerülhet az a vélhetően beteges elméjű tanárnő, aki két gyermeket is szült a férjének, mégis az volt a legnagyobb vágya, hogy a diákjaival élje át a mindent elsöprő orgazmust.

Fotó: Twitter

A 38 éves Heather Robertson még azt is elmondta a rendőröknek, hogy sose használt gumit a tanulókkal, mivel neki úgyse lehet már gyereke – írja a The Sun.

Az egyik áldozat elmondta, hogy egy némileg ártatlannak tűnő üzenetváltással kezdődött a bűnös viszony, majd Robertson megkérdezte a srácot, hogy lenne-e kedve átmennie hozzá szexelni. A diák igent mondott, de megkérdezte, hogy hozhatja-e az egyik haverját. Robertson természetesen igent mondott, a találkozó pedig őrületes hármasban végződött.

A szóban forgó diák elárulta a nyomozóknak, hogy szerinte még két tanuló volt, akikkel Heather viszonyt folytatott, 2016. óta. Az összes liezon a Texasban található lakásán történt, ám a tanárnő nem emlékezett minden részletre, mivel az esetek többségében talajrészeg volt.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.