Létrehozva: 2019.10.14.

Szexi nagymamának öltözött ez a modell, milliókat kaszál vele

Egészen elképesztő, mennyi ember bukik arra, hogy egy ál-nagyi rázza a fenekét.

Szerző Gaál József

A Floridában élő Alexas Morgan azzal keres havi 21 ezer dollárt (6,5 millió forintot), hogy nagymamának öltözik és nyilvános helyeken rázza a hátsó felét – írja a DailyStar.

A fiatal lány mindig ugyanazt az ősz, göndör parókát, fehér keretes szemüveget és pöttyös hálóinget veszi föl, amikor az általa kitalált nagymama szerepébe bújik. A nyugdíjas karakter Mimi Lexa néven fut és a legkülönbözőbb élethelyzetekben villantja meg kerek hátsóját a kamerának.

Az éppen csak 20 éves Instagram-modellt nem kevesebb mint 1,9 millió lelkes rajongó követi, akik nem sajnálják a zöldhasú dollárokat, hogy egy-egy privát fotóhoz is hozzájussanak. Havi 10 dollárért (3 ezer forint) már bárki követheti a nagymama mindennapjait egy külön erre a célra létrehozott privát oldalon.

„Eszem ágában sincs ezekkel a fotókkal provokálni, én csak szeretnék mindenkit egy kicsit jókedvre deríteni. A legtöbben imádják, amit csinálok, például az anyukám is támogat. Nem hittem először, hogy Mimi karakterével pénzt tudok csinálni, viccből kezdtem az egészet. Az emberek viszont imádják a dolgot, havonta közel 350 ezer új követőm van. Szeretnék egy kis pénzt összegyűjteni ezzel, aztán abbahagyom az egészet. Venni akarok magamnak egy házat és elkezdenék valami vállalkozást”

-fogalmazott a sajtónak a fiatal modell.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NIMFÓ 18+

"Nem számolom már, kikkel feküdtem le" - felhagyott a pornózással a népszerű anyuka

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi szorult a férfi fenekébe

KOMPOST

UFO jelenség okozott pánikot, sokkot kaptak a látottaktól az emberek - Fotó