RETRO RÁDIÓ

Kocsiban estek egymást a szerelmesek, a nyitott ablakon bárki beláthatott

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2019. 10. 15. 10:07

A szerelem ismét utat tört magának, a felajzott párost az sem zavarta, hogy a vak is látja az akciójukat.

A kaliforniai San Diegoban egy zsúfolt parkolóban, az autójuk hátsó ülésén esett egymásnak egy szerelmespár, miközben nagycsaládosok cirkáltak körülöttük, föl és alá – írja a DailyStar.

A gátlástalan akcióra egy parkolóőr lett figyelmes, aki telefonjával rögzített a jelenetet. A szerelmeskedő páros nem sokat törődött az intimitással, nyitott ablakok mellett gyömöszölték egymást. A nő lába szó szerint kilógott a kocsiból az akció közben. Az egész parkoló hangos nyögésektől visszhangzott, a vad kéjelgés pedig akkor sem hagyott alább, amikor kisgyerekes családok sétáltak közvetlen az autó mellett.

Egy szemtanú elmondás szerint, miután végeztek a egymással a hős szerelmesek, az akció női résztvevője kiszállt a kocsiból, kicsit rendbe szedte magát, majd elsétált, mint aki jól végezte dolgát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.