tóth gabi
5 millió forintnak megfelelõ bírságot is kaphat a férfi, aki gátlások nélkül maszturbált a vonaton, miután szexuálisan zaklatta az egyik utastársát.
A 37 éves Natacha Bras június 22-én Párizsból Poitiers városába tartott vonattal, amikor egyik utastársa egy távolabbi helyről odaült mellé, szexuálisan zaklatni kezdte, majd nadrágjába nyúlt és maszturbálni kezdett - számol be az esetről a francia sajtó
A női jogvédőként dolgozó Natacha teljesen megrökönyödött, de maradt benne annyi lélekjelenlét, hogy a pasas szeméremsértő akcióját levideózta a telefonjával.
A felvételeket később feltöltötte a közösségi oldalára, ahol azt írta, hogy azért videózta le a gusztustalan utast, mert ez volt hirtelen az egyetlen védekezési módszer, ami eszébe jutott. Saját elmondása szerint a dolgok akár rosszabbul is végződhettek volna ha nem indítja el a felvételt.
Natacha az eset után nem sokkal rendőrségi feljelentést tett a férfi ellen, akit a videó alapján hamar azonosítottak a francia hatóságok. Õ maximum 15 ezer euró, azaz átszámolva nagyjából 5 millió forintos bírságot kaphat. A sors furcsa fintora, hogy jogvédő áldozat se lehet boldog, hisz a videó nyilvánosságra hozásával megsértette az elkövető személyiségi jogait, így ő is pénzbírságot kaphat.