
UFO-észleléseseket vizsgáltak a katonák: döbbenetes következtetésre jutottak belőle
Hátborzongató dolgokat leplezett le egy nyilvánosságra hozott dokumentum. Nemcsak tudtak a tudósok és katonák az UFO-król, de fel akarták használni technológiájukat.
Egy nemrég nyilvánosságra hozott dokumentum új fénybe helyezte az UFO-k létezése körüli vitát. A feljegyzések szerint az orosz tudósok és katonák tudtak az idegenek létezéséről, és fel akarták használni technológiájukat.

UFO-technológiát akartak használni fegyverek készítéséhez
Az újságíró, George Knapp 1993-as oroszországi útja során több mint egy tucat jelenlegi és volt katonai tisztviselővel, valamint neves tudósokkal találkozott és készített interjúkat, akik ismertek egy titkos UFO-programot. Ez a rejtélyes program 1978-ban indult, és egy évtizeden át működött. A Szovjetunió hadseregének minden egységét arra utasították, hogy vizsgálja ki és jelentse az összes UFO-észlelést vagy incidenset.
Több ezer jelentés érkezett a Védelmi Minisztériumba. A programból származó, korábban titkosított dokumentumok több száz oldalát kivitték Oroszországból, majd később megosztották egy másik titkos amerikai UFO-programmal is, ez volt az AAWSAP (Advanced Aerospace Weapon System Applications Program), a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) rendkívül bizalmas vizsgálata.
A programot a néhai nevadai amerikai szenátor, Harry Reid támogatta. Egyik fő oka annak, amiért ő és két szenátortársa engedélyezte a DIA-program finanszírozását, az volt, hogy tudomást szerzett az orosz programokról, amelyek célja az UFO-technológia tanulmányozása, majd fegyveres alkalmazása volt, még azelőtt, hogy az Egyesült Államok ugyanezt megtehette volna.
Egy korábbi interjú során Knapp megkérdezte Reidet, hogy van-e bármilyen jel arra, hogy Oroszország és Kína UFO-technológiát tanulmányoz. A szenátor pedig erre egyszerűen azt válaszolta, hogy igen.
Az UFO-bizonyítékok összegyűjtésére irányuló hatalmas orosz erőfeszítés mellett a Védelmi Minisztérium csendben elindított egy másik titkos programot is, amely a Thread 3 nevet kapta. Erről az amerikai hírszerzés egészen addig nem tudott, amíg Knapp hozzá nem jutott egy elképesztő dokumentumhoz, amely részletesen ismertette, mit tudtak az oroszok, és mit akartak elérni.
Az orosz program végigköveti az UFO-k iránti érdeklődés történetét, amely egészen Sztálinig nyúlik vissza. Ő rendelte el a vizsgálatokat az amerikai roswelli-incidens után, miután a Szovjetunióban történtek hasonló incidensek.
A dokumentum elismeri, hogy a rejtélyes objektumok többsége megmagyarázható, ugyanakkor azt is rögzíti, hogy más, ismeretlen tényezők jelentős hatással voltak emberekre és katonai eszközökre, beleértve az érzékelőrendszereket, rakétákat és repülőgépeket. A végső cél az UFO-k jellemzőinek katonai célú alkalmazása volt, más szóval saját technológia kifejlesztése.
A dokumentum közeli találkozásokat tartalmaz a Szovjetunió különböző területeiről, dokumentált UFO-leszállásokat, hátborzongató incidenseket és űrbeli észleléseket, amelyeket korai szovjet űrhajósok jelentettek, valamint az Egyesült Államokban nyilvánosságra hozott UFO-esetek orosz értékeléseit - írja a 8NewsNow.






