Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
NAPI UFÓ

Szerző N.T.

Létrehozva: 2024.08.20.

Kitálalt a volt kémelhárítási szakértő: A földönkívüliek titokban „nyálkás” mikrochipeket ültetnek be az emberekbe

Az amerikai kormány eddig megtagadta a reagálást a volt hírszerző állításaira.

Az amerikai védelmi minisztérium egykori kémelhárítási szakértője szerint a földönkívüliek titokban mikrochipeket ültettek be azokba az emberekbe, akik közelről találkoztak velük.

A férfi a folyó felett látta, maga mögött a rejtélyes gömböket /
Fotó: Marko Aliaksandr / shutterstock

Luis Elizondo, aki a 2007-ben indított, az UFO-kat vizsgáló amerikai kormányzati program, az Advanced Aerospace Threat Identification Program (AATIP) vezetője volt, azt állítja, hogy személyesen is kezelt egy ilyen „nyálkás” implantátumot, amelyet az amerikai fegyveres erők egyik tagjából távolítottak el.

A napokban megjelent új könyvében a védelmi hírszerzés vezető azt állítja, hogy az amerikai kormány birtokában vannak ilyen földönkívüli mikrochip-szerű implantátumok.

Az 52 éves Elizondo szerint ezenkívül még olyan anyag is van a birtokukban, amely lezuhant, „nem emberi” űrhajókból származik. Ezek a felfedezések alapjaiban cáfolhatják az amerikai védelmi minisztérium azon állításait, miszerint eddig nem találtak bizonyítékot a földönkívüliek létezésére.

Elizondo az „Imminent” című könyvében azt állította, hogy idegen biológiai implantátumokat találtak olyan katonai személyzetben, akik UFO-kkal – más néven azonosítatlan rendellenes jelenségekkel (UAP) – találkoztak.

Azt mondta: 

Egyszer magam is kezeltem egy ilyen implantátumot, amit a Veteránügyi Minisztérium egyik kórházából kaptam, ahol azt egy UAP-val találkozott amerikai katonai szolgálatot teljesítő személyből távolították el.

A szakember hozzátette:

Az anyag, amely nem volt hosszabb vagy szélesebb, mint egy ujjperced, inkább egy mikrochipre hasonlított, amelyet egy nyálkás, félig áttetsző szövethüvely borított. Mikroszkóp alatt még mindig mozgott valahogy.

Azt is elmondta, hogy az AATIP „szerzett fényképeket hasonló apró tárgyakról még élő külföldi katonai pilótáktól”.

Elizondo állítása szerint mintákat küldtek a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központokhoz (CDC), az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósághoz (FDA), a Nemzeti Egészségügyi Intézetekhez (NIH) és egy amerikai hadsereg kutatóintézetébe, a marylandi Fort Detrickbe.

Az amerikai védelmi vezetők eddig megtagadták Elizondo könyvében szereplő állítások kommentálását – írja a Daily Star

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek