tóth gabi
Egyszer egy csoport kis szőrös, szürke idegen jelent meg a Földön, és irányította a titkos amerikai tisztviselők elméjét, hogy megakadályozzák a lezuhant UFO űrhajó helyszínének megvizsgálását.
A bombasztikus állításokra egy kiszivárgott email alapján derült fény, ami Hal Puthoff volt CIA tudós és Kit Green a CIA Élettudományi Osztályának volt elemzője között hangzott el. Azt állították, hogy a lezuhant UFO/UAP visszaszerzésére irányult megmozdulások a legsötétebb amerikai titkos művelet volt, amiben több hírszerző is részt vett.
Az e-mailekkel és a történettel foglalkozó új jelentés azt állítja, hogy idegenek jártak a Földön, amik kicsik, szürkék és szőrösek voltak. A megtalálás helyszínei között szerepel Új-Mexikó, Dánia partjai és a Középnyugat is.
„Egy meg nem nevezett ezredes elmondta egy pszichológusnak, hogy az egyik mentés során egy nagyobb UAP hajó jelent meg a baleset helyszíne felett, és telepatikusan azt mondta a mentőcsapatnak, hogy ne hozzák vissza az űrhajót” – áll a rejtélyes üzenetváltásban.
„A csapat számára az ezt követő 90 perc teljesen kiesett, és nem tudtak információt megosztani a CIA személyzetével, amíg telepatikusan fel nem szabadultak. A pszichológus azt állítja, hogy a kis szürke rohadékok gondolatirányítással és empátia kivetítéssel rendelkeznek” – derült ki a dokumentumokból.